Dr. Rurik Imre
A Debreceni Családorvosi Intézet tanszékvezetője, második ízben a zsűri tagja.

- Erdélyben és Kárpátalján volt szerencsém magyar kollégákat meglátogatni, így tisztában vagyok azzal, hogy milyen körülmények között tesznek eleget hivatásuknak a határainkon túl dolgozó háziorvosok. Magyarországon körülbelül 6700 háziorvos dolgozik, akik szintén nap mint nap szembenéznek a mai egészségügy kihívásaival, nehézségeivel. Az ő megbecsülésüket erősíti ez a pályázat, aminek a közösségformáló erejét is kiemelném. A kis településeken dolgozó orvos együtt él a közösséggel, ismeri a polgármestertől kezdve a falu apraja-nagyja, összes lakosa. Nem csak orvosként, hanem emberként is megbecsülik és tisztelik, ahogyan a tavalyi ajánlások is bizonyítják. Örülök a 350 ajánlásnak, a megható, emberi történeteknek, amelyek írói laikusként értékelik az orvostól elvárható viselkedést és kiemelik, ha ennél többet kapnak. Ki merem jelenteni, hogy minden ajánlás mögött ott volt a méltányolandó teljesítmény. Minél ismertebb ez a "verseny", annál több ajánlás érkezik.
Mi a véleménye a szavazatok számáról?
Ez is folyamatosan növekszik évről évre és jól látható, hogy ahol megfelelő nyilvánosságot is kapott, ott a helyi szavazótábor is aktívabb volt.
Milyen élményt jelentett az ajánlások olvasása?
- Nagyon érdekes volt, sokszor elgondoltam: én mit tettem/tehettem volna hasonló szituációban.
Miért fontos a pályázat, és miért kell folytatni az általa megteremtett hagyományt?
- Nagyon sok "sebből vérzik" a magyar egészségügy. Az erre panaszkodó honfitársainknak kellenek ezek a példák, hogy lássák: nem az orvosok miatt vagyunk ott, ahol. Különösen elgondolkodtatóak voltak a jelenlegi államhatárokon kívüli történetek. Ezeken a határon túli magyarlakta területeken/ Felvidék, Erdély,Kárpátalja/ az átlagos hazainál sokkal rosszabb körülmények között dolgoznak kollégáink. Öröm látni, hogy olyan műszerekkel, készítményekkel térhetnek haza a díjátadóról, amire otthon nem is számíthatnak.
Változtatna-e valamin az elkövetkező pályázaton?
- Talán még szélesebb körben hívnám fel a potenciális ajánlattevők figyelmét az ajánlási lehetőségre. Sok ajánlás érkezett, szeretnénk, ha még ennél is több lenne!
Az Év Praxisa a Kárpát-medencében























